A kétszer kétméteres ablakból látom a Moszkva teret: odalent nyüzsgő megélhetési bűnözők, felettük magasodik a posta tornyos-bástyás cifra palotája. Ezt nézem gyerekkorom óta. Áradhatna most is a fény, ha az ablak előtt nem virítana dzsungel: buján tenyésző, féltve óvott növényeim sokasága. Lassan kinövik a lakást, ahogy én is kezdem szűknek érezni a nekem adatott 80 négyzetmétert.

Egyszemélyes térről álmodom
Tágas, szigorúan funkcionális szempontok alapján osztott tér, csak annyi fal, amennyi éppen szükséges. Fény, ami átjárja a tereket, a bejárattól a kertig – mert persze kert is lenne, nem csak erkély – kinyithatnám bármelyik ablakot könnyedén anélkül, hogy a yukka a fejemre borulna. Lenne pálma, de csak ha jól megválasztott helyen állna, ez oldaná a minimalista bútorzat szigorúságát. Nem kellene vastag függöny – megfelelne­ a trendi Ikea árnyékoló, ami csak alig mozgatható –, kizárandó gyermekeim csacsogását, egyúttal lezárva a nagyvonalúan kialakított étkező-konyha-nappali együttesét. Szintben kissé elválna a nappali terétől az étkező, és a padlóba ledeket építenék, az jelölné ki a határokat. Megspórolnám a fáradságos utánajárást, hogy elviselhető mintázatú PVC-t szerezzek a konyhába, helyette metálfényben csillogna az egész padló. Ezt tenném a falra is, hiszen nem kellene mindennap főznöm. Még a kandallóra is jutna belőle, úgysem tapogatják apró, maszatos kezecskék.

BELSŐÉPÍTÉSZET: ÖRDÖG ALÍZ | STYLING: SINKOVICS JUDIT | SZÖVEG: ZÖLDI ANNA | fotó: TULOK ANDRÁS