2007.12.01. Csendélet házzal
1/7
Skandinávia építészete néhány igen jól körülírható sajátossággal jellemezhető. A természettel ápolt szimbiózis, a helyi matériák használata, a racionális látásmód mellett Európa északi részének architektúrája a nemzeti jelleget is megőrzi. Túl ezen azonban olyan, a progresszív szellemi áramlatok iránti nyitottságról is árulkodik, amely az elmúlt hetven év meglehetősen gazdag „termése” mellett a legfiatalabb generáció munkáiban is rendre megjelenik.

A harmincas éveinek közepén járó Tommie Wilhelmsen nevével a tavalyi év során találkozhatott először a szakmédiát rendszeresen szemléző érdeklődő. Alkotása, a Norvégia egyik legnagyobb fjordján emelt kilátó, az Utsiktspunk Aurland híre nem csupán a vi­lágsajtót járta be, de számos díjat is nyert, köztük a rangos AR Awards for Emerging Architecture elismerését is. A közel 30 méter hosszan egy szakadék fölé nyúló, konzolos, betonból és fából készített építmény egyszerre hirdeti a kimagasló mérnöki teljesítményt és a skandináv építészet legszebb hagyományait.

Tommie Wilhelmsen már több mint öt éve saját irodát tart fenn, s rövid pályája ellenére komoly szakmai sikerekkel büszkélkedhet. Főként magánvillákat tervez, amelyeket egyszerre hat át az európai modernizmus gazdag szellemi öröksége és a tipikusan skandináv, környezettudatos élet- és gondolkodásmód. Házait a természeti erők alakította táj lágysága ihleti. A lírai formakezelés mögött azonban ott munkál az idea, amely szerint egy jól tervezett otthon valóban minőségi változást indukálhat a mindennapokban.
Építészet: Tommie Wilhelmsen | Szöveg: Rothmann Gabriella | Fotó: Emile Ashley, Tommie Wilhelmsen
2009.04.07. Lebegő építészet
A Mayr-Melnhof új központja Stájerországban A Mayr-Melnhof ausztria jelentős faipari feldolgozócége. Tevékenyégüknek megfelelően fából építették fel azt az új központot, mely lábakra állítva kissé ellebed a környezetétől. A BENE - alapító tulajdonosa szerint magyar gyökerű cég - szállította szállította az irodabútorokat. A házat a Nussmüller Architects tervezte. Noha a forma a jelenlegi üveg-, és vasbetonvarázslatok [...]
2009.03.31. SERRALUNGA
2009.03.31. Tapétareneszánsz
Magyar Középület Fürdőország SZÖVEG: KOZMA BEÁTA | FOTÓ: ARCHÍV