Úgy tűnik, hogy a fejlett, ipari technológiákon alapuló építészet is lassan megveti lábát Magyarországon, önálló helyet kivívva magának a bontott téglával burkolt házak sorában. Az új példát erre egy jachtkikötő ürügyén a kortárs magyar építészet két ígéretes tehetsége, Paulinyi Gergely és Reith András szolgáltatta.

Egy hálás és elkoptatott közhely szerint az építészet a mindenkori társadalmi gondolkodás tükre. Ez a megállapítás épp attól válik közhellyé, hogy használhatatlanul általános. Túlontúl is igaz. Ugyanis nemcsak az építészet, hanem a kort együttesen meghatározó gondolatok, tárgyak is a társadalmi gondolkodás lenyomatai. Ok és okozat ekként összefonódik. Vannak ugyanakkor bizonyos funkciók, amelyek léte, vagy épp hiánya sokkal pontosabban tükrözi az adott közösség mindennapjait, fejlődési irányát, mint csak úgy általában az építészet. Skandináviában kevesebb borászattal találkozunk, és ugyanígy: a hazai építészettörténet kiemelkedő emlékei, a törökfürdők viszont – ebben a formájukban – csakis ezen az éghajlaton fordulnak elő. Vannak olyan funkciók, melyek már éppúgy feltételezik a jólétet, mint egy speciális ingatlanfejlesztési stratégiát. E két elem metszéspontjában helyezkednek el a jachtkikötők, melyek ugyanúgy feltételezik az anyagiakban megerősödött polgárságot, miként a vízparti ingatlanfejlesztéseket is.

Építészet: Paulinyi Gergely, dr. Reith András – Mérték Rt. | Szöveg: Hegyi Nóra | Fotó: Bujnovszky Tamás, Göbölyös Luca