2009.07.01. Tájra hangolt építészet
1/7
Szentendre élhető, barátságos kisváros tudott maradni a főváros fenyegető árnyékában is, talán mert a hagyomány és a modernitás békésen megfér itt egymás mellett. Éppen ezért helye van itt egy olyan háznak is, amely hideg sebészi eszközökkel operálva kelti életre a tájjal harmonikusan együtt lélegző, otthonos meghittség tradícióját.

Vonzások és választások
Szentendre különleges helyet foglal el a Budapest körüli agglomerációs gyűrűben. Mivel jelentős önálló hagyománnyal, kultúrával rendelkezik, amit szerencsésen átmenekített a mai időkre, ezért nem arc nélküli alvóvárosként, hanem a szó eredeti és valós értelmében élő és élhető kisvárosként működik: léte nem kötődik egyoldalúan a nagyvároséhoz. Szentendreinek lenni különleges státus, amit sokan szeretnének elérni.
Történetünk fiatal értelmiségi házaspárjának sikerült itt, a Pismányon telket vennie. Mivel a feleség tanult kertész és lakberendező is, a helyválasztás nagyon is tudatos volt. Az építész személyéről viszont nem az ár és nem is az ismeretség döntött: eddigi munkái alapján kérték fel ifj. Benczúr Lászlót a ház tervezésére. Amiben aztán – főként a kert kialakítása és a belsőépítészet terén – Csonka Zengő Anna (hogy meg is nevezzük a házaspár hölgy tagját) tervezőtársi minőségben működött közre, és építészeti kérdésekben is határozott véleményt nyilvánított.
ÉPÍTÉSZET: IFJ. BENCZÚR LÁSZLÓ | SZÖVEG: DUDICS KRISZTIÁN | FOTÓ: BUJNOVSZKY TAMÁS
2009.04.07. Lebegő építészet
A Mayr-Melnhof új központja Stájerországban A Mayr-Melnhof ausztria jelentős faipari feldolgozócége. Tevékenyégüknek megfelelően fából építették fel azt az új központot, mely lábakra állítva kissé ellebed a környezetétől. A BENE - alapító tulajdonosa szerint magyar gyökerű cég - szállította szállította az irodabútorokat. A házat a Nussmüller Architects tervezte. Noha a forma a jelenlegi üveg-, és vasbetonvarázslatok [...]
2009.03.31. SERRALUNGA
2009.03.31. Tapétareneszánsz
Magyar Lakóépület Élet a paksi birtokon Építészet: Balázs Mihály | Szöveg: Marosi Bálint | Fotó: Bujnovszky Tamás