Orlai Produkció

Társulatok

Orlai Produkció

Kik vagyunk?

Az Orlai Produkciós Iroda Magyarország legjelentősebb magánszínháza, alapítója és tulajdonosa Orlai Tibor. Missziónk igényes szórakoztató és művészszínházi produkciók létrehozása és azok eljuttatása a legszélesebb közönségréteghez Budapesten, a fővároson és országhatárokon kívül is. Évente mintegy hatszáz előadásunk körülbelül negyven százalékát játsszuk vidéken, a legtöbb helyen visszatérő vendégként. 

Mérföldkövek

Az Orlai Produkciós Iroda története az E-Tangóval, Eszenyi Enikő estjével indult, ezt követte A combok csókja, a PingSzving, az Ég és Nő között. Szervezeti változást jelentett az 1997-es önálló jogi személlyé alakulás, 2005-re pedig megérett az idő arra, hogy valódi színházzá alakuljon az Orlai Produkciós Iroda.

Az első komoly, önálló bemutató a 2006. szeptember 30-án a Thália Színházban bemutatott Hat hét, hat tánc volt. A Vári Évával és Kulka Jánossal, Ilan Eldad rendezésében színre vitt darab jelentős közönség- és szakmai sikert aratott, és közel háromszáz alkalommal játszottuk.

Történetünkben újabb lépcsőfokot jelentett a 2010-es év: ekkortól állandó játszóhelyünk a Belvárosi Színház. Itt olyan minőségi szórakoztató előadásokat láthat a közönség, amelyek a tartalmas kikapcsolódás mellett mély társadalmi mondanivalóval is bírnak. Ezzel párhuzamosan alakult ki a Jurányi Közösségi és Inkubátorházban az a rétegszínházi repertoár, amely élesen fogalmaz, és lehetőséget ad az alkotóknak tartalmi és formai kísérletekre. Harmadik állandó budapesti játszóhelyünk a 6szín.

A 2017/2018-as évadban Együtt. Szabadon. mottóval jött létre alkotóközösségünk, amelynek tagjai azok a művészek, akik korábban is rendszeresen dolgoztak projektjeinkben. A Magyarországon újdonságnak számító forma ötvözi a társulati lét biztonságát, kiszámíthatóságát, egy műhely összetartó szellemiségét, emellett a tagoknak abszolút művészi szabadságot garantál.

Repertoárunk

Alapvetően kortárs művekre épülő repertoárunkban prózai és zenés előadások egyaránt megtalálhatók. Fontosnak tartjuk, hogy művészeink sokféle műfajban, számukra kihívást biztosító szerepekben mutathassák meg tehetségüket. Hiszünk a történetek erejében, ezért építettük fel a hazai színházak közül egyedülálló monodráma-repertoárunkat. Ezek a produkciók az előadók számára különleges feladatot, a nézőknek pedig semmi máshoz nem fogható élményt jelentenek.

A világról, amelyben élünk, érzéseinkről, a bennünket foglalkoztató dolgokról a legérvényesebben a kortárs drámák fogalmaznak, ezért kezeljük kiemelten a magyar próza- és drámairodalom legfrissebb műveit. Repertoárunkon is olyan szerzők műveit találhatta és találja meg a közönség ősbemutatóként, mint Dés Mihály, Fehér Boldizsár, Fehér Gáspár, Gerlóczy Márton, Grecsó Krisztián, Kerékgyártó István, Litkai Gergely, Parti Nagy Lajos, Péterfy-Novák Éva, Tarr Béla vagy Vinnai András. Az Élet.Történetek.hu sorozatban igaz történeteket tűztünk műsorra, a Second Life, avagy Kétéletem és a Határátlépések előadásokhoz pedig az alkotók a saját életükből merítettek. 

Működési struktúránk

Az Orlai Produkciós Iroda állami támogatásban nem részesül, büszkén vállalja függetlenségét. Segítjük a fiatal művészeket, olyan társulatokat támogattunk indulásukkor, mint a KOMA, a HOPPart és a k2 Színház. 2010-től a mi segítségünkkel jött létre az AlkalMáté Trupp előadás-sorozata. Önállóan létrehozott előadásaink mellett koprodukciókat készítettünk és készítünk olyan partnerekkel, mint a Katona József Színház, a FÜGE Produkció, a szegedi MASZK Egyesület, az Ördögkatlan Fesztivál, a Szentendrei Teátrum, a Városmajori Szabadtéri Színpad, a Vaskakas Bábszínház.

Orlai Produkció

Következő előadások az Átriumban

Szeptember 15.

Hétfő 19:00

Október 29.

Szerda 19:00

November 15.

Szombat 19:00

November 16.

Vasárnap 19:00


Kapcsolódó hírek

Évadot zárt az újratöltött Átrium, négy bemutató jövőre

2025.07.03.

Izgalmas évadot zárt a szeptember óta új kollaboráció által üzemeltett Átrium, a következő szezonban pedig négy új bemutatóval is készülnek a színházban működő társulatok.

Körkép az Átriumból

2025.02.28.

2024 szeptemberétől új kollaboráció költözött az Átriumba, mely a Pintér Béla és Társulata, a Dumaszínház, a Delta Produkció, a Füge Produkció és az Orlai Produkciós Iroda partneri együttműködésére épül. Az elmúlt hat hónapban a társulatok megtöltötték az Átriumot előadásokkal és nézőkkel, de az évad második felére is tartogatnak újdonságokat.

Márciusi műsorunk már elérhető

2025.02.10.

Teljes márciusi műsorunk elérhető!